Botka: azonnal kampányüzemmódba kell állítani az MSZP-t

Azonnal kampányüzemmódba kell állítani az MSZP-t a május 27-ei miniszterelnök-jelöltet állító kongresszus után .

MSZP: a Fidesznek szembe kell néznie a valósággal

Az MSZP szerint a Fidesznek szembe kell néznie a valósággal, hiszen a bíróság kimondta a Botka Lászlót, a szocialista párt miniszterelnök-jelöltjét ért vádakra, hogy hazugságok.

Kormánypártok: Botka László újabb luxusszenvedélyére derült fény

A kormánypártok szerint törvénytelen, hogy Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje kihagyta vagyonnyilatkozatából több milliós luxusóráit. A Fidesz és a KDNP szegedi képviselőcsoportja vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a politikus, Szeged polgármestere ellen.

Botka: megélhetési minimumot kell bevezetni

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint megélhetési minimum bevezetésére van szükség.

Botka László: kormányváltás után az egyetemeken nem lesznek kancellárok

Egy esetleges 2018-as kormányváltás után az egyetemeken nem lesznek kancellárok és nem lesznek politikai kinevezettek - közölte Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje pénteken az MTI-vel.

Fidelitas: miből futja Botka Lászlónak 25 millió forintos terepjáróra?

A Fidelitas azt kérdezi Botka Lászlótól, az MSZP miniszterelnök-jelöltjétől, hogy miből telik neki 25 millió forintos luxus terepjáróra, és a gépkocsit miért nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában.

MSZP: a Szeviép-pénzeket a Fidesznél kell keresni

Az MSZP szerint a Szeviép-ügyben eltűnt pénzeket a Fidesznél kell keresni.

Hollik: az emberek választ várnak Botka Lászlótól a Szeviép-ügyben eltűnt milliárdokról (2. rész)

Az emberek válaszokat várnak Botka László Szeged MSZP-s polgármesterétől arra, hova vándorolt a Szeviép-ügyben eltűnt 11 milliárd forint és ebből mennyi pénz ment az MSZP pártkasszájába - mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője szombaton Szegeden.

Hollik: az emberek választ várnak Botka Lászlótól a Szeviép-ügyben eltűnt milliárdokról

Az emberek válaszokat várnak Botka László Szeged MSZP-s polgármesterétől arra, hova vándorolt a Szeviép-ügyben eltűnt 11 milliárd forint és ebből mennyi pénz ment az MSZP pártkasszájába - mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője szombaton Szegeden.

MSZP: a Fidesz miatt zuhan Magyarország versenyképessége

Az MSZP szerint Magyarország versenyképessége zuhan és ez a Fidesz-kormány bűne.

Hollik István: Botka László tisztázza szerepét a Szeviép-ügyben!

Botka László szocialista miniszterelnök-jelöltnek tisztáznia kell, hogy milyen szerepe volt a Szeviép-ügyben - jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.

Kósa: jól áll a Fidesz-KDNP a választási felkészüléssel

Jól áll a Fidesz-KDNP a felkészüléssel a jövő évi választásokra, a kampánystáb és a választókerületi elnökök már megvannak, és majdnem mindenhol eldőlt az is, kik indulnak az egyéni körzetekben - mondta a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.